2015. dec 26.

10 perc alatt a Föld körül

írta: Szánthó Erika Emma
10 perc alatt a Föld körül

a 10 kedvenc webkameránk + 1

Elég nagy a világ. Illetve csak nagy volt..-szólna közbe Phileas Fogg. Ma már ezredannyi idő alatt körbeutazhatjuk, mint száz éve: a Föld "összezsugorodott", és mivel mostanság bárki körülutazhatja két hónap alatt...
-Mindössze tíz perc alatt- szólna újra Fogg.
2210827.jpg
Az első kedvenc percünk:
(a webkamerák a kiemelt szavakra kattintva érhetők el)
A körülbelül 52 000 lakossal rendelkező német város, Cuxhaven, mely az Elba torkolatának déli partján fekszik, az Északi-tengerhez közel. Cuxhaven halászati és tengeri hajózási szempontból is fontos kikötő, az Elbán felhajózva Hamburg kikötőjébe juthatnak el a vízi járművek. A várostól nem messze található a Kieli-csatorna nyugati bejárata. A kikötőben, az Alte Liebe közelében található a Windsemaphor (szélszemafor, karos jelzőberendezés). Az eszköz 1884 óta tájékoztatja az Északi-tengerre kifutó hajókat a Borkum és Helgoland szigetén aktuális szélirányról és szélerősségről. Az eszköz a mai napig működik, naponta állítják be az időjárásjelentések alapján.

2. Ilyen a kilátás az 1962-es világvásárra épített 183 méter magas megfigyelő toronyról, a Space Needle-ről Seattle-ben (Washington).

A 3. percben már Thaiföldön, Bangkokban vagyunk a Csaophrajánál (thaiul: Maenam Chao Phraya ), Thaiföld egyik legfontosabb folyójánál.
A legtöbb régi európai térképeken a Csaophraját Menam vagy Mae Namként jelölik, mely folyót jelent. Thaiföldön viszont sokszor a királyok folyójaként emlegetik.

4. Jokulsarlon, Izland legnagyobb gleccsertava, mely Európa legnagyobb gleccserének a Vatnajökull-nak a lábánál alakult ki. Dagály idején közvetlen kapcsolatban áll az óceánnal, így a tó vize félig sós, és sosem fagy be. A globális felmelegedés miatt a gleccser fokozatosan hátrál, a tó az elmúlt 30 évben duplájára nőtt. Idővel az egész tó egy nagy nyílt tengeröböl lesz.
jokulsarlon-glacier-lagoon-iceland-660x440.jpg
5. Buffalo meat shop a kb. 9600 fős Jacksonban (Wyoming). A bolt 1947 óta várja a vásárlókat, a legjobb minőségű szabadon tartott bivalyhúsról (vagy bölény, erről bővebben itt) híresek.

6. Az egyik legforgalmasabb elefánt átkelőhely a Chobe és a Hwange Nemzeti park találkozásánál található, a Kuzuma Camp-ben, Botswanaban.

7. Velence és a Canal Grande
A város a Világörökség része, és sokszor emlegetik az „Adria királynőjeként”, a „vizek városaként” vagy a „fény városaként”. A Canal Grande (Nagy Csatorna) a város fő közlekedési útvonala, a Giudecca után a második legszélesebb vízi útja. 3 km hosszúságú és átlagosan 4-5 méter mély. Több mint 100 palota illetve több templom sorakozik két partján.

8. Farm Prineville-ben

Egy Oregon állambeli farm életébe pillanthatunk be. Most éppen nagy hó van, de pár állat kint van.

9. Düsseldorfi repülőtér

Külön kamera van a check-in-ben, a gépeknél és a kifutópályán.

10. Hollywood Boulvard

Az első csillagot 1960-ban Joanne Woodward, Paul Newman felesége kapta, az első ötszáz csillagtulajdonost pedig olyan befolyásos hollywoodiak osztották szét, mint például Walt Disney. Napjainkban minden év júniusában egy ötfős bizottság választja ki mintegy háromszáz jelölt közül azt a pár személyt, aki csillagot kaphat. Jelöltet bárki nevezhet, színház, film, televízió, rádió és zene kategóriában. Gene Autry, az 1998-ban elhunyt countryénekes és színész az egyetlen művész, aki mind az öt kategóriában kapott csillagot.

+1 Dillie, az őz

Dillie vakon született őz, aki egy családi házban él. Tenyésztett, vadonban sosem élt, a ház lakói és a többi állat segítik őt.

képek: dilliedeer.com, theculturemap.com

Szólj hozzá