2015. aug 14.

Kotyvassz napkrémet otthon

írta: Ivanyos Juci
Kotyvassz napkrémet otthon

shea.jpgA napkrém kiválasztásánál legtöbben kizárólag a napvédő faktort csekkolják, pedig érdemes az alapanyagokra is odafigyelni. Bizonyos anyagok ugyanis károsak lehetnek, akár allergiás reakciót, fényérzékenységet okozhatnak, de egyes szakértők szerint a bőrrák kialakulásához is hozzájárulhatnak.

A hvg.hu júliusban számolt be arról, hogy – a legtöbb hazai napkrémben előforduló – titanium-dioxid egyes szakértők szerint káros, akár bőrrákot is okozhat. Az összetevőt az Egyesült Államokban már rég az úgynevezett ráklistára tették, az uniós, vagyis Magyarországon is érvényes tiltó listán azonban nincs rajta. Az amerikai hatóságok egyébként számos más összetevőtől, például a oxybenzone-tól és a retinyl palminate-től is óva intenek.

Laikusként nehéz megítélni kinek van igaza, de azért talán érdemes vigyázni a titanium-dioxiddal és a többi vitatott alapanyaggal. Napkrémet persze azért kell használni, mert semmi nem árt jobban a fedetlen bőrnek, mint a nyári UV sugarak. A drogériák polcain azonban nem igazán találni olyan napkrémet, amely nem tartalmaz például titanium-dioxidot és olyat sem, amely természetes anyagokat tartalmazna. Hatékony bio fényvédőt interneten, vagy speciális hálózatokon keresztül lehet beszerezni. Ám ezekhez jóval magasabb áron juthatunk hozzá, mint konzum társaikhoz.

Ha nem akarsz tízezreket költeni a megfelelő bionapkrém beszerzésére, itt egy otthon is elkészíthető recept.

Alapanyagok:

  • 50 g shea vaj
  • 50 g kakaóvaj
  • 100 g kókuszolaj
  • 60 g méhviasz
  • 50 g cink-oxid (lehetőleg ne nanoszomizáltat használj)
  • Illóolaj, tetszés szerint – arra viszont
    vigyázni kell, hogy a citrusos olajok (citrom, narancs, grapefruit, bergamott) fényérzékenységet okozhatnak, ezért ezeket inkább kerüld el. Helyette érdemes inkább levendulát, eukaliptuszt használni.

Elkészítés

Gőzfürdő fellett olvassz fel méhviaszt és kakaóvajat, ehhez add hozzá a shea vajat, majd a kókuszolajat. Amikor minden összetevő felolvadt és összekeveredett, akkor a tűzről levett edénybe belekeverheted a pár csepp illóolajat, majd a legvégén a cink-oxidot. A port jó alaposan, kis adagokban keverd bele a krémbe, vigyázva, nehogy leülepedjen az edény aljára. Fontos, a cink-oxid a szemedbe kerülve és belélegezve nagyon káros.

Az elkészült napkrém jól kenhető, szilárd állagú, a méhviasznak köszönhetően pedig vízlepergető hatású.

Miért jó?

  • Fizikai fényvédő, úgy véd, hogy gyakorlatilag bevonatot képezve a bőrön visszaverik a sugarakat. (az áruházak polcain is egyébként ilyet találsz, csak azok nem természetes alapanyagokból készülnek)
  • Bőrbarát összetevőket tartalmaz
  • A titanium-dioxid helyett cink-oxidot tartalmaz (ez egy por alakú ásványi anyag, amely egyébként a hosszú távú károsodást okozó UVA A sugaraktól is véd)
  • bőrápoló és vízlepergető hatású
  • natúr és biztonságos összetevőket tartalmaz, 15-20 faktoros védelmet biztosít

 

 

Szólj hozzá